2013. február 15., péntek

Farsang farka Csinódon


Farsang farka Csinódon, 2013. február 9.


Öt fős csapatunk szombat reggel indult Sepsiszentgyörgyről az Úz völgyében fekvő Csinódra. Zsigmond Éva a farsang  főszervezője, az Isten széki túráján hívott meg erre az eseményre.

Időben érkeztünk  meg a településre, rögtön át is öltöztünk a felvonulásra, elfoglaltuk helyünket az előállt lovas szánokon. Melegítő italt is kaptuk az útra, hogy  felmelegítsük a hidegtől  meggemberedett végtajainkat és jó kedvünk se maradjon el. A szánok sora kígyózott föl a völgyben, elől a zenészekkel, jókedvű daloló társasággal és a taligakerére rögzített  Illést húzó szán. A következő település Egerszék volt. 


A helybéliek a kultúrotthon udvarán fogadták a népes csapatot. Amíg a sirató aszonyok rituálékat nem tették meg Illéssel szemben, addig a kinálmáció váratott magára, sirató özvegye, komaasszonya, jó szomszédasszonya, sógornője.

Süteményekben gazdag kínálmáció következett, nem hiányzot a farsangi fánk sem, foralt bor, tea, kávé. Persze a kovács is tette a dolgát: mindenkit meg akart patkolni, a gyermekek örömére jelen volt a táncoltató medvéjével, az orvos infúziós kezeléseket nyújtott  a rászorulóknak amitől még nagyobb lett a jó kedv,  mindenki szórakozot a humoros jeleneteken. Visszafele még kétszer megállott a menet, ugyan olyan siratás, prédikáció hangzot el a megboldogult Illesnek a kinálmáció nem maradt el sehol sem. Végezetül az elégetésre kijelölt helyre megérkezett Illés.


A felvonulás befejeztével, a helyi kultúrotthonban gazdagon megterített asztalok vártak. Miután éhségünket enyhítettük, ismét kivonultunk az Illés elégetéséhez, ahol ismétlődöt a rituálé, amig szegény égett, addig a zenészekkel együtt énekszóra fakadt a közönség.

Visszavonultunk a terembe a szereplésre felkészült kis és nagy iskolások valamint a szervező Zsigmond Éva színjátszó csapata  Az ördög három aranyhajszála című mesejátákával szórakoztatta a közönséget. Utána reggelig tartó bál következett, ropta a táncot apraja nagyja.

Ez a vidék is már másodjára elevenítette fel ezt a népi hagyományt, ahogy láttuk jól is érezték magukat, ebből következtetjük, az elkövetkezendő években is megtartják a farsangot.
Lejegyezte:

Bernád Incze Ella
HEKE tag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése